Mennyi szabadságra van szüksége a gyereknek?

Mindegy, hogy kisgyermekről, nagyobbról vagy kamaszról beszélünk, állandó szülői kérdés, hogy mi a legjobb nevelési módszer. Nem akarják túlfélteni vagy nem eléggé motiválni utódaikat. Meg akarják erősíteni, bátorítani és egyben távol tartani a veszélyektől őket. A szakértőktől egy olyan receptet szeretnének, amelyben érvényesül a szülői tekintély és az empátia. Ez az ún. irányadó nevelés.

„Amilyen fontosak a szabályok és az empátia, annyira fontos a szülői felelősség. A szülőknek tisztában kell lenniük azzal, hogy egyetlen kötelességük van: a gyermeküket úgy felnevelni, hogy belőle egy egészséges lelkülettel és testtel rendelkező felnőtt legyen” – mondja a szakértő. Ehhez természetesen szükségesek az egyéni tapasztalatok és szükségletek, igények. Ha állandóan igaza van a gyermeknek, nincsenek szabályok, épp olyan káros a személyiségfejlődésre, mint a túlzott szabályozás és szigorú szülői fellépés. A legjobb a szeretetteljes nevelés és a kontrollált, világos szabályozás keveréke.

A szabályokat legkönnyebben az étkezésekkor, a reggeli rutinkor és a lefekvéskor alakíthatjuk ki. Megadhatjuk, mik a szabályok az asztalnál, mit miután csinálunk a reggeli készülődéskor (hány órakor), valamint este meddig tv-zhet a gyerek, mikor fürdik, vacsorázik, mikor van lámpaoltás. Ezek a szabályok természetesen életkorral változnak és újabb szabályok is jöhetnek hozzá. Ha a szabályokat a gyermek nem tartja be, empatikusan forduljunk felé. Ne emeljük fel a hangunkat, nyugodtan beszéljünk vele. „Nem baj, hogy most nem sikerült, legközelebb menni fog.” Értessük meg, hogy mit érzünk, ha nem tartja be az adott szabályt (a szülő szomorú lesz, mert szeretne bízni a gyermekben, hiszen „ügyes nagyfiú/nagylány”), mi lesz a saját életében a következménye annak, ha például nem most fogat (elromlanak a fogai). A gyereknek tudnia kell: „Vannak szüleim, akik mindig ragaszkodnak hozzám, akik támogatást nyújtanak nekem, akiknek az érzelmeim is fontosak. Úgy érzem, hogy a szüleim teljesen elfogadnak olyannak, amilyen vagyok.” Az, hogy a gyermek bízzon a szüleiben, elengedhetetlenül fontos.

Nem tudom a gyermeket mindentől megóvni, a gyermek kíváncsi, sok mindent ki akar próbálni, később – akár figyelmeztetésünk ellenére is – „fejjel megy a falnak”. A karcolások, horzsolások az élet részei, meg kell tanulnia azt, hogy meddig próbálkozhat, hogyan sérülhet meg. Ha mindentől meg akarjuk óvni, nem tapasztal és gyengül a saját kompetenciáiba és magabiztosságába vetett hite is.

Természetesen a túlzott elengedés is ártó lehet. Ha nem figyelünk rá, könnyen veszélybe sodorhatja magát. Gyakran látunk a játszótéren tomboló gyerekek mellett telefonokat nyomogató anyukákat. Van, aki fél szemmel még a telefonálás mellett is a gyermekét figyeli, de aki nem, az felelőtlen. A kisgyermekek – akik még nem tapasztaltak meg dolgokat – igénylik a figyelmet, a tanítást, és – bár előfordulhat egy-egy kisebb esés, résen kell lenni és megóvni a balesetektől őket.

Szülőként sokat kell foglalkoznunk magunkkal, nem szabad magunk gyermekkori énjét a gyermekkel keverni. Minden gyermek új ember, különböző képességekkel, amelyek hasonlítanak szüleikhez, vagy nem. Mindenesetre beszélgessünk vele sokat az önértékeléséről és vágyairól.

„Egyébként a legtöbb szülő megérzésből jól nevel – anélkül, hogy tréningre vagy szakértőhöz járna. A gyermekek megmutatják, hogy mire van szükségük, a szülők erre pedig jól ráéreznek. A szülőnek semmi mást nem kell tennie, csak figyelni a gyermekére.